18:08
Nos, itt vagyok az új lakásban, az albérletben. Anya most ment el. Tök egyedül vagyok. Remélem Andi minél hamarabb hazaér, hogy sikerüljön beüzemelni a rohadt internetet, mert így meg fogok őrülni. Délelőtt 11:49 perckor sikerült elindulni az új élet felé. Előtte persze egy-másfél órát töltöttünk azzal hogy belepasszírozzuk a rengeteg cuccot a bőröndökbe. Ideértünk már olyan fél-háromnegyed kettőre, kipakoltunk anyuval, ágyat húztunk, ilyesmik. Andiék elmentek kajálni, mi pedig elmentünk nem sokkal azután kaját venni, feltankoltam a hűtőpolcomat (mivel egy polc az enyém a hűtőben), utána pedig rögtön anyu volt kolléganőjéhez és barátnőjéhez mentünk. Ott vagy egy órát vagy többet is eltöltöttünk, bevallom, nekem már nagyon mehetnékem volt a vége felé, ugyanis istenesen fáradt vagyok… Na, ideértünk, bepakoltunk a spájzba meg a hűtőbe, anyu pedig elköszönt…én meg itt maradtam, tök egyedül… Bárcsak valami informatikai zseni lennék, aki életre tudja kelteni a routert, vagy cs*sznék valamit a géppel hogy legyen rajta net…Most a word-be írok jobbhíján.
Esküszöm, amikor végre mindent bepakoltunk otthon, és azon törtük a fejünket, mit hagyunk itt, akkor egyszeriben rám jött a sírhatnék. Mert ott volt a szobám, egy tiszta rumli, de az én rumlim!!...és most itt kell hagynom…tudom, ha elhoztam volna a bálnámat, a kis játékomat, amivel sokáig aludtam kicsinek, most abba zokognék, így is könnybe lábadt a szemem a gondolatára. Nem mintha nem várnám az egyetemet, meg nem élvezném az újdonságot, csak… csak azért az mégis az otthon, ez pedig itt a nagyvilág, a vadidegen. Persze ha belegondolok ú tökjó lesz meg minden…csak kicsit összeszorul a torkom ha belegondolok hogy mostmár itt lakom. Attila is úgy köszönt el délelőtt, hogy számoljam meg a sarkokat elalvás előtt... Persze, meg fogom számolni…de tőle is de távol leszek – vagy egy hétig:D mert utána jön fel ő is, és innen alig pár utcára fog lakni koleszben.
Így ha végiggondolom elmúlik a sírhatnék és csak a lehetőségeket látom, de azért még ma biztos párszor rámjöm hogy a narancssárga-piros falú szobámat akarom, a saját ágyamat (pedig ez ezerszer kényelmesebb), a legyezőimet a falon és a rózsákat amiket Attistól kaptam…meg a hugomat, meg anyát, meg a macskákat…meg legfőképpen Attilát. (nincs rangsor, női létemhez híven mindent egyszerre akarok)
Na de, az ember lányának is fel kell nőnie, most van itt az ideje a kirepülésnek, az önállósodásnak, az egyetemi pörgésnek – avagy punnyadásnak. :) Kicsit kisütött a nap, ez is jobb kedvre derít. Meleg fénnyel árasztja el a szobát – én pedig persze az ablaknak háttal ülök…jellemző.
A lakás nagyon barátságos,amilyenre emlékeztem, kis idővel majd kedves kis mütyürökkel meg képekkel árasztom majd el a falat, ismerem már magam annyira… De nagyon tetszik. Igaz, a csótányirtás miatt holnapig nem nagyon lehet semmiből se enni vagy inni, de túl fogjuk élni?.Ma se kell majd ringatni ám…úgy elfáradtam hogy csak na.
Szeretnék még írni, de nem tudok sokat. Kicsit élvezem inkább a be-beköszönő napsütést amíg lehet. Este meg úgyis – legalábbis reménykedem hogy be tudjuk üzemelni a netet és tudok egy kis virtuális társasági életet élni.:)
…folytatás…
Hát, kb negyed óra telt el, amióta befejeztem az írást, lefényképeztem az albit, feltettem a gépre, bekapcsoltam a tévét és kinyitottam egy joghurtot…semmi nem történik, legszívesebben bevenném magam a fürdőbe, de félek hogy pont akkor jönnek majd meg. Na mindegy majd lesz valami. Beszélgethetnékem van, vagy legalább msn-ezheztnékem… na majd meglátom, mit csinálok még. Lehet nézek egy kis Szex és New Yorkot, legalább azokkal a barátnőimmel hadd legyek...
20:33
Na, már sokkal jobban vagyok, itthon volt Andi is, meg jött a nővére is, tök jófejek...:) Most épp vacsizom, felügyelet alá vettem a másik szobát, tévézek és netezek, Andi gépén, mivel az enyém még mindig nem ismeri fel...:S Na mindegy...már beszéltem atival, meg anyuval most este msn-ezek majd. Most minden nagyon hepi:)
