Gondoltam beszúrok egy kis szösszenetet amit a vonaton idefelé írtam. Csak annyit fűznék hozzá, hogy...hogy nagyon szeretem:) és nem vág az egyetemes témába:D
2009. 09. 06. vonat
Itt ülök a Keletibe tartó vonaton, ami 20 percet késett. Előttem egy lány, aki olvas – mint később kiderült a Száz év magányt -, mellettem elsuhan az alföldi táj. A nagy idegen felé tartok, megrakodva ruhákkal, tökfőzelékkel, bögrével és kiskanállal a reggeli kávéhoz. És van még itt még valami. Giccsesen hangozhat, de egy rózsa. Az ablak alatti párkányon vöröslik. Én, aki általában azt mondom, nem szeretem a rózsát, most mégis azt gondolom, hogy ez az igazi ajándék, amikor nem alkalomra kapod, nem megbocsátásért, hanem mert csak. Mert vagy, mert hiányozni fogsz, mert szeret. Ez az ajándék pedig hirtelen jön, váratlanul, még a lélegzeted is elakad a döbbenettől és a meglepetéstől, és még egy óra múlva is könnyek szöknek a szemedbe a meghatottságtól. Mert ez ilyen. – Na tessék, megint bőgök, már alig látom, amit írok… - Nem számítottam rá és nem tudom, honnan tudta meg, melyik vonattal indulok, de kijött, ott volt ezzel a virággal, hogy még egyszer lásson mielőtt elmegyek. Ez többet ér mindennél az egész világon. Biztosan a sors rendezte így, hogy késsen a vonat és többet lehessünk még együtt. Nagyon fog hiányozni. Ő a mindenem.
